Közélet
Sorsjegyek miatt indult eljárás a postás ellen
- 2018.04.12
Eltulajdonította a rábízott sorsjegyeket egy nagykanizsai postai kézbesítő, aki ellen sikkasztás miatt emeltek vádat – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden.
Eltulajdonította a rábízott sorsjegyeket egy nagykanizsai postai kézbesítő, aki ellen sikkasztás miatt emeltek vádat – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden.
A rendszerszintű jogsértések az alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárás megindítását, az uniós források kifizetésének felfüggesztését, de akár az eddig kifizetett pénzekkel kapcsolatos vizsgálatot is eredményezheti.
Nyolc napirendi pontot, köztük két katasztrófavédelmi jellegűt tárgyaltak a Megyei Védelmi Bizottság április 11-ei ülésén.
A kijelölt szavazatszámláló bizottságok szombaton felbontják a szavazás éjszakáján lezárt urnákat, a tartalmát összekeverik a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott szavazatokkal, és így számlálják meg a voksokat. A választás országos részvételi eredményét ezután lehet csak megállapítani.
A párt szerint vizsgálni kell a listás és az egyéni szavazataik közötti jelentős eltérés okát. Nézni fogják a szavazáson megjelentek, de nem szavazók számát is, azok ugyanis lánccsalásra utalnak.
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje polgármesteri posztjára koncentrál inkább. A szocialista Gőgös Zoltán helyett is más kerül a parlamentbe.
A kijelölt szavazókörökben az átjelentkezéssel voksolók és a külképviseleten szavazók borítékjait bekeverik a választás estéjén fel nem bontott urnákba, és így számlálja meg a szavazatokat a bizottság.
Kiemelték a megfélemlítés légkörét, az idegengyűlölő retorikát és a média elfogultságát a fair versenyt korlátozó tényezők közül.
A 118 külképviseleten szombaton és vasárnap 51 854, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár szavazott.
A Momentum újjászervezi magát. Ígérik, hogy folytatják a mozgalmi politizálást, aláírások százezreit gyűjtik össze megint, ha kell, és beindítják a cselekvés köreit országszerte.
Nagy késéssel indul idén a mezőgazdasági munka Zala megyében is. A NAK megyei elnöke szerint valamennyi szántóföldi munkát hátráltatta a márciusi időjárás. A jelentős mennyiségű csapadék hatására nem lehetett gépekkel rámenni a földekre.
A Demokratikus Koalíciónak három egyéni mellett hat listás képviselője lesz az országgyűlésben.
Súlyos testi sértés miatt vádat emeltek egy zalaegerszegi nő ellen, akinek a kutyája tavaly szeptemberben úgy megharapta az asszony idős szomszédját, hogy a férfinak amputálni kellett az egyik ujját - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
Jakab Péter szerint ha csalás gyanúja érhető tetten, akkor meg kell kérdőjelezni a választás végeredményét, ugyanis egyéni mandátumok sorsát is befolyásolhatja egy „megmagyarázhatatlannak tűnő baki”.
A párt elnökségi tagja csak a tárgyalások lezárása után nyilatkozik újra.
Gyurcsány Ferenc emellett újraszámlálást követel minden olyan választókerületben, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámláló. Szerinte nincs hiteles magyarázat a választási informatikai rendszer vasárnapi összeomlására, ahogy arról sincs kimutatás, hogy a helyreállító munkák nem befolyásolták-e a nyilvánosságnak szolgáltatott adatokat.
Facebook oldalán ezt írta: a választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállalt, és mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartotta a szavát.
A határon túli magyarok által leadott levélszavazatokat az országos listás mandátumok szétosztásánál veszik figyelembe.
Kovács Gergely pártelnök hangsúlyozta, hogy a legfőbb céljuk az 1 százalékot meghaladó eredmény elérése volt, mert így lehetőségük nyílik a továbblépésre.
Az LMP azonnal belekezd a küzdelem új szintjének és minőségének megvalósításába, programjukon nem változtatnak. Hadházy Ákos lemond a párt társelnöki posztjáról, de mandátumát nem adja vissza.
© 2024 Minden jog fenntartva. | Impresszum | Médiaajánlat | Adatkezelés