2024. december 22.

A DK-ban is átadják hárman a mandátumukat

A Demokratikus Koalíciónak három egyéni mellett hat listás képviselője lesz az országgyűlésben.

Kialakult a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójának végleges összetétele - közölte a párt sajtóirodája szerdán az MTI-vel.

A képviselőcsoport tagja lesz Hajdu László újpalotai polgármester, aki a XV. kerületben, Oláh Lajos, aki a VI-VII. kerületben, és Varju László alelnök, aki Újpesten szerzett egyéni mandátumot. A listán mandátumot szerző hat képviselő közül hárman: Molnár Csaba ügyvezető alelnök, Niedermüller Péter alelnök Európai Parlamenti képviselők, és Ara-Kovács Attila, a DK külügyi kabinetjének vezetője a listán utánuk következőnek adják át mandátumukat - írták a közleményben. Ezért a DK frakcióját, a három egyéni mandátummal rendelkező képviselő mellett Gyurcsány Ferenc pártelnök, Vadai Ágnes alelnök, Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetője, László Imre a DK egészségügyi kabinetjének vezetője, Gréczy Zsolt szóvivő és Arató Gergely oktatási szakpolitikus alkotja majd.

A közleményben azt is bejelentik, hogy lemondott a pártban betöltött alelnöki posztjáról Nagy-Huszein Tibor.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.