2024. december 22.
LMP: nyilvánvalónak tűnik, hogy tömegesen történtek csalások

LMP: nyilvánvalónak tűnik, hogy tömegesen történtek csalások

A párt szerint vizsgálni kell a listás és az egyéni szavazataik közötti jelentős eltérés okát. Nézni fogják a szavazáson megjelentek, de nem szavazók számát is, azok ugyanis lánccsalásra utalnak.

Özönlenek az LMP-hez a választási jogsértésre utaló panaszok, amelyek hátterét a párt feltárná - mondta keddi sajtótájékoztatóján Szél Bernadett társelnök. A társelnökségről már lemondott Hadházy Ákos szerint ezek miatt nehezen kerülhető el az összes szavazat újraszámlálása.

Szél Bernadett kijelentette: jogászaik folyamatosan próbálják feltárni a vitatott eseteket, amelyek közül a saját környezetében, Pest megye 2. számú választókörében tapasztaltakat hozta példaként, ahol vizsgálni kell a listás és az egyéni szavazataik közötti jelentős eltérés okát.

Szerinte át kell tekinteni azt is, országosan mekkora a gond a választás tisztaságával kapcsolatban. Ehhez még várják a részletes adatokat a választási szervektől. Nézni fogják a szavazáson megjelentek, de nem szavazók számát is, azok ugyanis lánccsalásra utalnak - mondta.

Vannak olyan körzetek, ahol nem volt ellenzéki delegált a szavazatszámlálók között, mint mondta, ezekben szerintük független megfigyelő jelenlétében kell újraszámolni a voksokat. „Amennyiben ezt nem fogják hagyni, akkor meg fogjuk szervezni, hogy ellenzéki képviselők mehessenek az újraszámláláshoz”.

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke és Hadházy Ákos, a párt antikorrupciós szakszóvivője Az LMP vizsgálatot kezdeményez a választási csalások felderítése ügyében címmel tartott sajtótájékoztatójukon az Országgyűlés Irodaházában 2018. április 10-én.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
 

Hadházy Ákos úgy fogalmazott: nyilvánvalónak tűnik, hogy tömegesen történtek csalások, a kérdés, hogy a központi nyilvántartásba beavatkoztak-e. Zavarba ejtőnek minősítette a vasárnap délelőtti programleállást, programváltás, és mint mondta, rendkívül lassan jöttek az eredmények a választás éjszakáján – írta az MTI.

Még a Fidesz tagjaként szerzett tapasztalataira alapozva azt állította: a kormánypárt már a választások megkezdése után néhány órával meg tudja saccolni a várható eredményeket. A Kubatov-lista létező lista, amin minden választópolgár rajta van - jelentette ki -, és mindenkit annak megfelelően tartanak nyilván rajta, hogyan közreműködött korábban a párt akcióiban.

„Ez alapján a Fidesz pontosan be tudja azonosítani mindannyiunkról, hogy kire várható a szavazatunk” - folytatta. Hozzátette: a Fidesz szavazóköri biztosai le szokták adni a már szavazók listáját. Szerinte mindezek alapján nem lesz elkerülhető a szavazatok teljes körű újraszámolása.

Szél Bernadett kérdést kapott arról, felelősnek érzi-e magát az ellenzék sikertelenségéért. „Természetesen érzem a felelősséget, egy hatalmas arculcsapás volt az, ami történt vasárnap” - kezdte válaszát. Teljes, előrehozott tisztújítást kért emiatt - folytatta -, amin maga is megmérettetik.

Arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint a várhatóan mandátumhoz jutó képviselőjük, Ungár Péter megvásárolná a Magyar Nemzet napilapot, Szél Bernadett azt mondta: úgy tudja, politikustársa egyetlen célja, hogy a médium ne kerüljön a propagandamédia kezére.

Arra a felvetésre, hogy Schiffer András korábbi társelnök jogi eljárást helyezett kilátása utódja kijelentései miatt, amely szerint Schiffer András fenyegette volna a visszalépőket, Hadházy Ákos azt mondta: „a Fidesz minden korrupcióinfóm után nagyon hasonlóan szokott nyilatkozni”, de a feljelentések általában nem szoktak bekövetkezni. „Azt hiszem, itt sem fog bekövetkezni és itt sem hazudtam” - felelte.

Az LMP belső feszültségeit érintő kérdésre Szél Bernadett azt felelte: a párt egységes a célja megvalósításában, ennek módjában valóban voltak feszültségek. Ez a párt korábban sosem folytatott olyan szövetségi politikát, mint most, és valóban voltak, akik szerint ezt máshogy kellett volna. Kijelentette ugyanakkor: minden döntést az országos politikai tanács többségével és az elnökség támogatásával hozták.

Hadházy Ákos hangsúlyozta: „semmilyen önállóskodás” nem volt, amit az LMP tett, az mind többségi döntés alapján történt. Azzal kapcsolatban, hogy lemond-e parlamenti mandátumáról, azt felelte: ebben a kérdésben még nem hozott döntést, de megfelelő időben meghozza azt.

Vona Gábor Jobbik-elnök távozásával kapcsolatban Szél Bernadett sajnálatát fejezte ki, és, mint mondta, reméli, hogy a Jobbik nem fog szélsőjobboldali párttá válni.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.