77 éve történt a második világháború egyik legkülönösebb ügye
- Hello Mozaik
- 2018.05.10
A mindenféle felhatalmazás nélkül Skóciába repülő Rudolf Hess valódi motivációit a mai napig csak találgatják a szakemberek.
1941. május 10-én este hat órakor egy Messerschmitt Bf 110-es típusú vadászbombázó szállt fel egy München környéki kis reptérről. A gépet a III. Birodalom akkori második embere, a Führer közvetlen helyettese, Rudolf Hess vezette és a célja Nagy-Britannia volt. Már maga a repülőút is nyaktörő vállalkozásnak tűnt, hiába volt Hess rutinos pilóta, mégis pusztán térképekre hagyatkozva kellett elvergődnie a brit szigetekig egy sötét és ködös éjszakán úgy, hogy közben ne hívja fel magára se a német, se a szövetséges légvédelem figyelmét. Mindent tekintetbe véve még így is kijelenthetjük, hogy az akciónak ez volt a legkevésbé őrült része, ugyanis Hess azért repülte át a csatornát, hogy békét kössön Angliával és tette mindezt úgy, hogy senkinek nem szólt erről a tervéről, legfőképpen Hitlernek nem.
A Skócia fölött üzemanyaghiány miatt gépét elhagyni kényszerülő Hess földet érve Alfred Horn századosként mutatkozott be és követelte, hogy vezessék Hamilton hercege elé, akiről úgy sejtette, hogy egy brit békepárti frakció vezetője. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. A herceggel való találkozáskor Hess felfedte valódi kilétét és elmondta ajánlatát, ami röviden a Brit Birodalom megmaradását tartalmazta a németeknek adott európai szabad kézért cserébe. Ezzel egyidejűleg azonban az is kiderült, hogy Hess valójában nem rendelkezik felhatalmazással egy ilyen ajánlat megtételéhez, így ettől a ponttól kezdve nem követként, hanem hadifogolyként kezelték egészen a háború végéig, majd Nürnbergben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.
De tudott-e róla Hitler?
Az elmúlt 77 évben többen próbálták megfejteni Hess rejtélyét és az elméletek sora az egészen valószínűtől a megmosolyogtatóig terjed. A legerősebb ezek közül az, hogy Hess valójában Hitler jóváhagyásával cselekedett, aki minél hamarabb le akarta zárni a nyugati háborút, hogy teljes figyelmét új kiszemelt ellensége, a Szovjetunió megtámadásának szentelje. Ezt a verziót látszik bizonyítani Hess segédtisztjének, Karlheinz Pintschnek egy orosz levéltárból előkerült vallomása, melyben elmondja, hogy Hitler a legnagyobb nyugalommal olvasta el a Pintsch által neki átadott levelet, melyben Hess elmagyarázza indítékait, majd kijelentette, hogy az út megszervezése az angolokkal egyetértésben történt. A sztori hiteleségén némiképp rontanak keletkezésének körülményei. Pintsch ezen vallomását szovjet hadifogságban tette és a szövegből erősen ömlik a hidegháborús propaganda, ráadásul a peches segédtiszt olyan ügyetlen volt a kihallgatás alatt, hogy a végére sikerült mind a tíz ujját eltörnie.
Ellentmond Pintsch verziójának az eset egyik szemtanúja Albert Speer is, aki azt írja, hogy a Führer a levél kézhezvételét követően valóságos őrjöngésben tört ki. „ Ki fogja nekem elhinni, ha azt mondom, hogy Hess nem az én nevemben repült oda, hogy ez nem valami intrika, amit a szövetségeseim háta mögött szerveztem? Japán akár még a politikáját is megváltoztathatja emiatt” – idézi Speer a birodalmi kancellárt könyvében. Speer még tovább megy, ugyanis a háborút követően, mint elítélt háborús bűnös jó ideig együtt raboskodott Hessel a spandaui börtönben, ahol elmondása szerint kikérdezte a birodalom egykori második emberét a történtekről és neki Hess a legnagyobb komolysággal azt felelte, hogy álmában utasították természetfeletti erők a britanniai repülésre.
Mit titkolnak a britek egy őrült magánakcióján?
Rudolf Hess rapszodikus viselkedéséből már kortársai is sejtették, hogy nincs minden rendben a fejében. Valóban egy őrült magánakciója lett volna a vállalkozása? Könnyen lehet, bár nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az esetről és Hess későbbi kihallgatásairól készült brit feljegyzések egy része a mai napig nem kutatható, ezzel is táplálva az összeesküvés elméleteket. A legvalószínűbb az, hogy a brit kormányzat az arcvesztést igyekszik elkerülni a források visszatartásával. Ugyanis érdemes felidézni, hogy 1941 tavasza a háborús mélypont volt Anglia számára, szövetségesei elhullottak, későbbi fegyvertársai pedig még nem léptek be a háborúba, így egyedül kényszerült birkózni a németekkel. Ezen sötét időszak angol hősiességét művészeti produkciók egész sora dolgozta föl a regényektől a filmekig terjedő skálán és egy nagyon vonzó PR erődöt húztak fel belőle a brit állhatatosság demonstrálására. Rettenetesen rosszul venné ki magát, ha a féltve őrzött dokumentumokból az derülne ki, hogy akiket a közvélemény alkut nem ismerő hősökként tisztel, valójában – még ha egy tényleg kétségbeejtő pillanatban is – eljátszottak egy őrülttel való megegyezés gondolatával.