Volt dolguk a Zala megyei rendőröknek
- Közélet
- 2018.04.23
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két könnyű sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
Egy 70 éves férfi 2018. április 22-én 18 óra 53 perckor Zalaegerszegen, a Balatoni úton közlekedett személyautójával a belváros irányába, amikor egy, a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt várakozó gépkocsit – a záróvonalat átlépve – kikerült, majd az átkelőhelyen elgázolt egy 15 éves fiút. A balesetben a gyalogos nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
Egy 47 éves férfi 13 óra 45 perckor Hahóton, a Deák Ferenc utcában bukósisak nélkül közlekedett segédmotor-kerékpárjával, amikor egy beton lámpaoszlopnak ütközött. A balesetben a motoros – akinél az alkoholszonda pozitív értéket jelzett – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A szolgálatot ellátó állomány két személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök tizennyolc főt állítottak elő, közülük tizenhatot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.