2024. december 22.
Volt demonstráció Budapesten és az Alpokban is

Volt demonstráció Budapesten és az Alpokban is

Hételeji hírösszefoglalónkban szétnéztünk a hazai sajtópaletta mindkét oldalán, és nagyon más dolgokat találtunk.

A hétvégi fővárosi demonstráció uralta a legjelentősebb ellenzéki erőnek mondható „balliberális” sajtót, de a Jobbikhoz köthető Alfahír is prominens helyen foglalkozott a témával, ahogyan a nemzetközi sajtó is. A HírTV szedte csokorba, hogy Németországon keresztül Amerikáig több nagymúltú sajtótermék is beszámolt a tízezreket utcára vivő eseményről. A sorból némiképp kilóg a Moszkva „angol hangjaként” funkcionáló Russia Today, mely szintén nagy terjedelemben foglalkozott a megmozdulással, az írásban részleteiben magyarázzák az NGO-k, azaz civil szervezetek elleni „Stop Soros” törvényt – itt kell megjegyezni, hogy Oroszországban példátlan szigorral csapott le az „idegen ügynökként” kezelt NGO-kra. Mindenesetre a hétvégi rendezvény egyik slágere a sajtóban a „két lábon járó nemzeti összetartozás”, aki egy zászlórúdra tűzte a szivárványos, a székely, a roma, az Árpád-sávos és az uniós zászlót (a 444.hu miniinterjút is készített a férfival), a másik sláger pedig a Magyar Narancs drónfelvétele (alább látható).


Az Alpokon keresztül jönnek a migránsok

A kormányhoz köthető média nem meglepő módon nem verte nagy dobra, hogy az „Orbán-rezsim” elleni tüntetést, ugyanakkor a közmédia többször is élőben bejelentkezett. Ahogyan beszámoltak egy, az Alpokban tartott demonstrációról, mely arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy egyre frekventáltabb migránsútvonal az olasz-francia határ. Az MTI-s alaphírt szinte csak a 24.hu hozta az „ellenoldalról”.

Gyárfás egy gumicsont?

Hétfőn hozott terjedelmes anyagot a Fenyő-gyilkosságról a Magyar Idők az N1TV interjúja alapján, melyben Tasnádi Péter arról beszél, hogy Gyárfás Tamás megbízta a médiavállalkozó elintézésével. A Nap TV korábbi tulajdonosának meggyanúsítását több hírmagyarázó is gumicsontként jellemezte, melyet azért dobtak be, hogy eltereljék a figyelmet a kormányellenes tüntetésekről. Az ügy robbanásának másik forgatókönyve, hogy sajtóinformációk szerint egy olyan hangfelvétel került elő tavaly novemberben, amivel a gyanú szerint Rohác egykori bűntársa, a felvidéki szlovák maffia fejének egykori jobb keze, Imrich K. zsarolta meg Gyárfást, aki erről be is számolt a rendőröknek.

Friss hétfői hír, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egyetlen választókerületben sem rendelte el a szavazatok újraszámlálását – közölte az NVB elnöke az M1-en. Patyi András a HVG.hu beszámolója szerint azt mondta: az újraszámlálás elrendeléséhez tényeken alapuló bizonyítékra vagy „magas szintű valószínűsítésre alapot adó körülmények” bemutatására van szükség, ami ezek szerint nem volt meg. Mindez természetesen szorosan összefügg a hétvégi demonstrációkkal, hiszen „az egyenlőtlen választási rendszer” felszámolása az egyik célja a tüntetőknek. A demonstrációk egyébként a parlament alakuló ülésén folytatódnak.


Óriási pofon jöhet Brüsszelből

Nemzetközi vizekre evezve, de nagyon is hazai pályán maradva, a 444.hu számolt be a Financial Times cikke alapján, hogy „drámai újratervezés” jöhet az uniós támogatások rendszerében. A gazdasági lap „részletesen elemzi, hogy a reform egyértelműen Varsót és Budapestet érintheti a legérzékenyebben, Lengyelország és Magyarország ugyanis egyfelől a kohéziós támogatások legnagyobb haszonélvezői, miközben a jogállam és a demokrácia kérdéseiben egyre gyakrabban kerülnek konfliktusba az Unióval” – írják. Ami azért is érdekes, mert Mészáros Lőrinc is főként ilyen pénzekből gazdagodik.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.