2024. december 22.
Szél: nagy a baj az országban, ezért ne adjuk fel a küzdelmet

Szél: nagy a baj az országban, ezért ne adjuk fel a küzdelmet

Az LMP azonnal belekezd a küzdelem új szintjének és minőségének megvalósításába, programjukon nem változtatnak. Hadházy Ákos lemond a párt társelnöki posztjáról, de mandátumát nem adja vissza.

A kormányváltás nem sikerült, ez azonban nem jelenti azt, hogy feladjuk a küzdelmet - mondta hétfő, kora hajnali sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint pártjának nem a programján kell változtatnia, hanem azon, ahogyan közvetítik azt a választók felé.

„Hiába értünk el jobb eredményt, mint négy éve” - fogalmazott, hozzátéve: most kétszer olyan keményen kell küzdeni Magyarországért, mint eddig.

A párt azonnal belekezd a küzdelem új szintjének és minőségének megvalósításába - mondta. Hangsúlyozta: programjuk stabil, nyertes jövőt jelentene az országnak, ezért nincs okuk azon változtatni – írta az MTI.

„Nagy a baj az országban” - értékelt -, ezért mindenkit arra kért, ne adja fel azt a küzdelmet, amit elkezdtek, bármit is mutatnak most az eredmények.  Hangsúlyozta: senki nem vitathatja el az LMP-től, hogy Magyarországot nagyon szeretik.

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke és miniszterelnök-jelöltje a párt választási eredményváró rendezvényén tartott sajtótájékoztatón a budapesti Danubius Hotel Arenában 2018. április 9-re virradó éjjel.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
 

„Egy dolgot tudunk tenni: még nagyobb megértéssel viseltetünk egymás iránt, a szekértáborokat felszámolju” - közölte. Hozzátette: a hasonlóan gondolkodó emberek megtalálják egymást, és van, hogy változást visznek végbe.

Hadházy Ákos társelnök a tájékoztatón bejelentette lemondását a társelnöki posztról, mert szerinte a választást nem a kormányoldal nyerte meg, hanem az ellenzék veszítette el, amiért az ellenzék vezetői felelősséggel tartoznak. Ugyanakkor azt üzente a fideszeseknek: abban ne legyenek biztosak, hogy megszabadultak tőle. Mandátumát egyelőre nem adja vissza.

Szerinte a választás eredménye súlyos gazdasági és politikai következményeket hoz, amelyek egy része még nem belátható. Úgy ítélte meg: a kormánypárti szavazókat megtévesztették, és kijelentette azt is: nem tud gratulálni a választás győztesének, mert a verseny nem volt tisztességes, és hibának nevezte, hogy ilyen feltételek mellett egyáltalán elindultak.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.