2024. december 22.
Lemond az Együtt elnöksége

Lemond az Együtt elnöksége

A párt csalódott az ellenzék teljesítményét illetően, de úgy érzik, ők mindent megtettek azért, hogy az ellenzék sikeres legyen az országgyűlési választásokon.

 

Az Együtt tudomásul veszi a választás eredményét - mondta Juhász Péter, a párt elnöke vasárnap éjjel, aki bejelentette, hogy lemond az Együtt elnöksége.

Az ellenzéki politikus a párt budapesti eredményváró helyszínén tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy csalódottak az ellenzék teljesítményét illetően.  

A politikus úgy fogalmazott: szerették volna, ha létrejön a kormányváltás, és úgy vélte, egy erősebb, hatékonyabb együttműködéssel jobb eredmény született volna – írta az MTI.

Juhász Péter ugyanakkor leszögezte, a párt mindent megtett azért, hogy az ellenzék sikeres legyen az országgyűlési választásokon, „színtiszta lelkiismerettel állunk a választók elé”. Egyben köszönetet mondott azoknak a választóknak, akik bizalmat adtak a nekik.

Juhász Péter gratulált Szabó Szabolcsnak, aki - a szavazatok 91,65 százalékának feldolgozása után - mandátumot szerzett, és gratulált azoknak az ellenzéki képviselőknek, akik szintén bekerültek a parlamentbe.

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje (b2), Juhász Péter pártelnök (b3), valamint Spät Judit (b), Hajdu Nóra (b4) és Pataki Márton (j) elnökségi tagok az Együtt választási eredményváró rendezvényén tartott sajtótájékoztatójukon a budapesti Spicc Terasz épületében 2018. április 8-án.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
 

Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, ezt a kampányt az Együtt elvesztette, sikertelen volt az a stratégia, amire felépítették a saját listás kampányukat.

Megjegyezte, hogy a kampány alatt Juhász Pétert olyan „mocskos támadások érték, amelyek teljesen alaptalanok, embert próbálók voltak”.

A politikus kérdés kapcsán kitért arra, hogy az Együtt sorsáról a párt tagságának kell döntenie, és hozzátette, büszke Szabó Szabolcs egyéni eredményére.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.