2024. december 22.
Lehet, hogy megússza a vasárnapi gázoló?

Lehet, hogy megússza a vasárnapi gázoló?

A rendőrségi előzetes letartóztatási indítvány ellenére az ügyészség szabadlábra helyezte azt a 48 éves asszonyt, aki vasárnap este Nagykanizsán zebrán gázolt el és hagyott cserben egy négyéves kisfiút és az édesanyját.

 

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön elmondta: a rendőrség indítványozta az ügyészségnél a 48 éves, vasárnap éjjel elfogott gyanúsított nő előzetes letartóztatását. A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a törvényi feltételek hiánya miatt - sem a bűnismétlés, sem a szökés veszélye nem áll fent - nem tett bírósági indítványt az előzetes letartóztatásra, hanem szerdán elrendelte az őrizetbe vétel megszüntetését.

Bán Kitti, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta: nincs arról információjuk, hogy változott volna az elgázolt négyéves kisfiú és édesanyjának állapota. A rendőrség hétfői közlése szerint a kisfiú életveszélyes, édesanyja súlyos sérülésekkel került kórházba. 

Ahogyan arról korábban írtunk, a baleset vasárnap 20 órakor, a nagykanizsai Balatoni úton, kijelölt gyalogátkelőhelyen történt. Egy akkor még ismeretlen jármű ütötte el a zebrán átkelő kisfiút és édesanyját, majd a jármű vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A rendőrök egy fekete Mercedest kerestek, amelyet a kocsi sérülései alapján még aznap éjszaka azonosítottak, illetve elfogták, majd a kihallgatását követően hétfőn őrizetbe vették a járművet vezető 48 éves zalakomári nőt. Az autót lefoglalták, a nő ellen segítségnyújtás pedig elmulasztásának bűntette miatt indítottak eljárást.

Az információk szerint a gázolás szemtanúja volt a kisfiú édesapja, az elkövető pedig egy négygyermekes anya. Az értesülések szerint a balesetnél a gyanúsított autójában ült két kisgyermeke, a nő pedig a történtek után megállt egy benzinkútnál, hogy megnézze, mennyire sérült a kocsi, majd továbbment.

(forrás: http://hir6.hu/cikk/138583/szabadon_engedtek_a_nagykanizsai_gyermekgazolas_gyanusitottjat)

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.