Két közlekedési balesethez hívták a rendőröket
- Közélet
- 2018.04.26
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, akik közül három személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök négy főt állítottak elő, köztük három személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.
A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. április 25-én Zala megyében.