2024. december 22.
Karácsony: más jövőt szántunk Magyarországnak, mint amit ma a magyar választópolgárok jelentős része gondol

Karácsony: más jövőt szántunk Magyarországnak, mint amit ma a magyar választópolgárok jelentős része gondol

Az MSZP-Párbeszéd levonta a tanulságokat a választási kudarcból. Karácsony Gergely szerint nagyobb társadalmi beágyazottságra, nagyobb egységre és megújulásra van szükség a baloldalon.

Az alapjairól kell újjáépíteni a magyar baloldalt, nagyobb társadalmi beágyazottságra, nagyobb egységre és a megújulásra van szükség - mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a két párt újbudai eredményváró rendezvényén tartott sajtótájékoztatóján, elismerve, hogy a választási eredmény messze elmarad, attól, amit vártak.

Karácsony Gergely a vasárnapi országgyűlési választást követően, már hétfő hajnalban, nem sokkal éjfél után tartott beszédében elsőként megköszönte a választópolgárok részvételét, azokat a szavazatokat, amelyeket az MSZP-Párbeszéd és a szövetség győztes egyéni jelöltjei kaptak, majd azoknak a szavazóknak is köszönetet mondott, akik a kormánypártokat vagy más ellenzéki pártokat támogattak – írta az MTI.

Karácsony Gergely azt mondta: abban bizakodtak, hogy a magas részvétel a változást akaró polgárokat erősíti, a végeredményt látva azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak a változást akarók, hanem a kormányt támogatók is nagyobb arányban szavaztak, mint ahogyan azt néhány héttel ezelőtt gondolták. Kijelentette: nyilvánvaló, hogy az eredmény messze elmarad attól, amiben hittek és amiért dolgoztak.

„Mi Magyarországnak más jövőt szántunk, mint amit ma a magyar választópolgárok jelentős része gondol”, de az eredmény után sem változik meg az a véleményünk, hogy Magyarországnak más irányba kellene mennie - mondta. Hozzátette: elfogadják azt, hogy ma a választópolgárok - még akkor is, ha nem fair választásban - alapvetően másféleképpen gondolkodtak erről.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Molnár Gyula, az MSZP elnöke (b-j) az MSZP-Párbeszéd választási eredményváró rendezvényén, az MSZP újbudai székházában 2018. április 8-án.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
 

Úgy fogalmazott: jó szívvel gratulálna a vesztes a győztesnek, de ezt Magyarországon nehéz megtenni, nem azért, mert kicsinyesek, hanem mert tudják, mi minden, „mennyi hazugság, milyen médiatúlsúly, választási szabályozás” van benne abban a győzelemben, amelyet a Fidesz aratott. Ugyanakkor hozzátette: mégis gratulál a győztesnek, mert úgy gondolja, talán így kicsit közelebb kerülnek ahhoz, hogy normális országban lehessen élni.

Az este egyik tanulságának azt nevezte, hogy még mindig a demokratikus ellenzék az erősebb ellenzék a magyar belpolitikában, még mindig a baloldalon van több esély érdemben fellépni a Fidesz túlhatalmával szemben. Szerinte a demokratikus ellenzéki pártok mandátumaránya és az elnyert egyéni körzetek azt mutatják, hogy hosszú távon ezt a kormányt baloldalról lehet érdemben leváltani. Hozzátette: azt is látni kell, hogy a demokratikus ellenzéki tábornak a legerősebb szövetsége továbbra is az MSZP-Párbeszéd, viszont, ahhoz, hogy ez a politika visszaszerezze a választópolgárok többségének támogatását, más utakon kell elindulniuk.

Hangsúlyozta: örülnek, hogy Budapesten a többség a változás mellett szavazott, de nem lehet demokratikus közösséget úgy felépíteni hosszú távon, hogy a vidék társadalma ennyire magára hagyott, ennyire nem ér el a szavuk a kistelepüléseken élőkhöz.

Szerinte a másik tanulság az, hogy a választási kudarc azt a stratégiát támasztja alá, amelyet az MSZP-Párbeszéd ajánlott a demokratikus ellenzéki tábornak, hogy mutassanak nagyobb egységet a választópolgároknak. Hozzátette: végig kell gondolni, a választási eredmény mennyiben tudható be annak, hogy ez a közös ajánlat nem született meg és az utolsó percekig egyezkedtek azért, hogy legalább az egyéni választókerületben létrejöjjön.

Véleménye szerint ez a két tanulság egy harmadik még fontosabbhoz vezet, ahhoz, hogy a magyar balközép, baloldali demokratikus politikát az alapjairól kell újjáépíteni. „Az eredményben sok minden benne van, ami a Fidesz erőfölényével kapcsolatos, de nekünk nem siránkoznunk kell ezeken, hanem dolgoznunk” - jelentette ki.

Mint mondta, az a szövetség, amelyet létrehoztak, „sokak szívében reményt gyújtott”. Hozzátette: bár az eredmény elmarad a várakozásaiktól, de néhány hónapja még mindenki arról beszélt, hogy az MSZP be sem jut a parlamentbe, majd, hogy a szövetség nem ugorja meg a 10 százalékot.

Nem állítom, hogy ezzel az eredménnyel bárkinek boldognak kellene lennie, de nincs az a kudarc, nincs az a pofon, amely olyan erős lenne, hogy ne akarjunk újra felállni és küzdeni a baloldal megújításáért - mondta Karácsony Gergely, aki szerint nagyobb társadalmi beágyazottságra, nagyobb egységre és megújulásra van szükség, és közelebb kell jutni az emberekhez.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.