2024. december 22.
Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetségként dolgozik a parlamentben

Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetségként dolgozik a parlamentben

A frakciószövetség vezetőjének Tóth Bertalant választották. A pártszövetség mindenkit képviselni fog, aki a változásra szavazott.

Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetségben politizál az országgyűlésben - jelentette be Karácsony Gergely szerdán Budapesten újságíróknak. A Párbeszéd társelnöke közölte azt is: Tóth Bertalant választották a frakciószövetség vezetőjének.

Az MSZP-Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselőinek tanácskozása után Karácsony Gergely közölte, a frakciószövetség jogi és technikai részletein dolgoznak még, de a politikai szándék egyértelmű: amit a kampányban közösen képviselt a változás szövetsége, azt az országgyűlésben is közösen kívánja képviselni – írta az MTI.

Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője (b) és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke az MSZP-Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselőinek tanácskozása után a Képviselői Irodaházban 2018. április 18-án.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
 

Karácsony Gergely hangsúlyozta, a szövetséget tovább akarják vinni a választóik érdekében, illetve azoknak az embereknek az érdekében, akik változást akartak az országban, valamint azoknak az érdekében is, akiket a hatalom a választás másnapján megfenyegetett. Azért dolgoznak - folytatta - , hogy őket megvédjék.

Elismerve, hogy a választási eredmény nem úgy alakult, ahogy remélték, arról beszélt: „bármit is gondol magáról a kétharmad, a társadalom többsége továbbra is a változást akaró emberek szövetségét jelenti, hiszen az emberek többsége nem arra szavazott, hogy a kormány folytassa a munkáját”.

A Párbeszéd társelnöke szerint világos politikai döntést hoztak most azzal, hogy az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt közösen kíván politizálni. Közösen politizálnak az országgyűlésben és közösen készülnek a következő választásokra is. Hozzátette: céljuk, hogy a szövetséget tágra nyissák, nyissanak a civil szervezetek és más demokratikus ellenzéki pártok felé.

Karácsony Gergely elmondta azt is, az országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalásokon az MSZP-Párbeszédet mellette Hiller István, az MSZP választmányi elnöke és Tóth Bertalan képviseli.

Tóth Bertalan közölte, a parlamenti munkában képviselni fogják azokat a választókat, akik az MSZP-Párbeszédre szavaztak, illetve azt a 2,5 millió embert is, akik változást akarnak. Hozzátette: nyilvánosságra fognak hozni minden, a „maffiaállammal” kapcsolatos információt, és élnek majd képviselői jogaikkal, ha bárki védelemre szorul.

Ő is hangsúlyozta a szövetség nyitottságát, továbbá jelezte, a parlamenten kívüli hangokat és véleményeket is szeretnék megjeleníteni az országgyűlésben.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője úgy értékelt, a három párt által létrehozott szövetség átível a politikai törésvonalakon, ennek pedig önmagában üzenete van. De annak is - folytatta - , hogy akármilyen formában is, de fenn tud maradni „a legkompromisszumkészebb és a legfelelősségteljesebb trió”, a változás szövetsége.

Arra a kérdésre, önálló frakciója lesz-e az MSZP-nek és a Párbeszédnek, Tóth Bertalan azt mondta, a jogi részletekről hétfő reggelig döntenek.

Karácsony Gergelytől - aki Zugló polgármestere - kérdezték azt, lemondása után ki kapja meg a mandátumát. A politikus elmondta, erről a Párbeszéd elnöksége napokon belül dönt.

Tóth Bertalan kérdésre beszélt a Ház alakuló ülését előkészítő tárgyalásokról. Elmondta, jövő héten kezdődnek a tárgyalások, ha megismerik a tisztségviselők és a bizottsági helyek elosztásáról szóló ajánlatot, akkor döntenek arról, hogy elfogadják-e, foglalkoznak-e azzal egyáltalán. Akkor derül ki az is, hogy az ellenzéki pártok között lesz-e majd egyeztetés erről az ajánlatról - tette hozzá.

A frakcióvezető szerint ha marad „a pökhendi stílus”, a hatalommal való visszaélés a kormánypártok részéről, akkor az ellenzéki pártoknak beszélniük kell arról, hogy részt akarnak-e venni a parlament munkájában. Tóth Bertalan csak az összes ellenzéki párt egyetértésével tartotta elképzelhetőnek a parlamenti munka bojkottját.

A frakcióülésen elbúcsúztak az MSZP azon képviselőitől, akik nem szereztek mandátumot.

Facebook-oldala szerint nem jutott be a képviselői irodaházba, így nem vehetett részt az ülésen a Párbeszéd politikusa, Tordai Bence, aki az MSZP-Párbeszéd közös listájának 11. helyéről került be az országgyűlésbe. Tordai Bencének tavaly áprilisban vonták meg a belépési jogát az Országgyűlés Hivatalának épületeibe, mert a politikus a miniszterelnök főemeleti dolgozószobájának ajtajára plakátokat helyezett el.

Az MSZP-Párbeszéd 20 mandátumot szerzett az április 8-ai országgyűlési választáson. A 20 politikusból 16 szocialista, 3 a Párbeszéd tagja, egy pedig a Magyar Liberális Párté.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.