2024. december 22.
Az eddigi legnagyobb kormányellenes tüntetést tartották szombaton

Az eddigi legnagyobb kormányellenes tüntetést tartották szombaton

Új, tisztességes választásért, szabad sajtóért, valamint az ellenzék összefogásáért és közös jelöltállításért demonstráltak szombaton este, Budapesten.

A hvg.hu szerint minden idők legnagyobb kormányellenes tüntetését rendezték meg szombaton a Kossuth téren. A szervezők szerint több mint 100 ezer ember vett részt. A pontos számot nehéz megbecsülni, de a tömeg érzékeltetésére elég lehet, hogy mikor az eleje beért a Kossuth térre, a vége még az Operánál volt.

A „Mi vagyunk a többség! - Tüntetés a demokráciáért” címmel szervezett tüntetésen a felszólalók az Országház előtt a demokraták összefogását és egységet sürgettek a szabadságért, a demokráciáért, a jogállamért, a szabad sajtóért, valamint az ellenzéki pártok közös fellépésért a kormány leváltása érdekében. Bejelentették, hogy követeléseik érdekében folytatják a tüntetést – írta az MTI.

Lányi Örs, a tüntetés kezdeményezője egységre hívta fel a kormányt leváltani akarókat azt hangsúlyozva, ha nem így tesznek, elbukják a harcot.

Lukácsi Katalin, a Viszlát Kétharmad aktivistája szerint a Kossuth téren hazaszerető emberek tüntetnek, és azt mondta: legalább annyian vannak, mint akik a hatalomra szavaztak. Orbán Viktor „a mi miniszterelnökünk is, nekünk is felelős, a mi szolgálatunkra is fel fog esküdni” - hangsúlyozta, majd hozzátette: pártállásunktól függetlenül egyenrangúan mindenki a haza polgára.

A Facebookon meghirdetett, ellenzéki pártok részvételével tartott demonstráció Budapesten, az Operaháznál az Andrássy úton 2018. április 14-én.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
 

Szendrő-Németh Tamás jogász, blogger arról beszélt, hogy a „fideszes demokrácia igazi természete” sem a gondolat-, sem a szólásszabadságot nem tűri meg. „Nem tudunk és nem is akarunk szabadság nélkül élni” - jelentette ki.

Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetés szervezője szerint a Fidesz a hazugság, a gyűlölet, a félelem és a lopott vagyon pártja lett. Kijelentette: a választáskor „brutálisan lejtett a pálya”, és, ha a Fidesznek van becsülete, feloszlatja a parlamentet és új választást írnak ki.

A tüntetőkhöz intézett levelében Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki összefogással megválasztott polgármestere a korrupció és megfélemlítés nélküli Magyarország szükségességéért hívta összefogásra a demonstrálókat.

Homonnay Gergely, író, újságíró, tanár egyebek mellett új választási rendszert és a korrupciós ügyek feltárása érdekében Polt Péter legfőbb ügyész távozását követelte.

Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament tüntetéseinek szervezője kijelentette: azért vannak itt, hogy közösen utasítsák el az elnyomást. Szerinte a megmozdulás „a kezdete annak a folyamatnak, ami reményt jelent” arra, hogy nem kell elmenni az országból, hanem itt nőhetünk fel, alapíthatunk családot, élhetünk békében, demokráciában, ahol „nem eredményez a gyűlöletpropaganda egy jól szervezett kisebbségből kétharmadot”.

A demonstrálók az Operaháztól indultak, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Alkotmány utcát érintve az Országház elé vonultak. A tüntetők megtöltötték a Kossuth teret, az emberek egy része a környező utcákban állt.

A tüntetésen több ellenzéki párt képviseltette magát. A megjelent szimpatizánsok nemzeti színű, uniós zászlókat és Árpád sávos zászlókat, valamint maguk készítette transzparenseket lengettek. A tömegben látni lehetett Bajnai Gordon volt kormányfőt, Karácsony Gergelyt, az MSZP-Párbeszéd volt miniszterelnök-jelöltjét, Juhász Pétert, az Együtt elnökét, Szél Bernadettet és Hadházy Ákost, az LMP két társelnökét, valamint Vona Gábort, a Jobbik, és Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét.

Győrben mintegy 150-en vettek részt budapesti demonstráció mellett szervezett szimpátiatüntetésen.

Rokonszenvtüntetést tartott mintegy 300 londoni magyar is a szombati megmozdulással egy időben a kormányzati negyed főutcáján, a Whitehallon, a brit miniszterelnöki hivatalnak otthont adó Downing Streettel szemben.

Berlinben a magyar nagykövetség előtt nagyjából 120 ember tüntetett a Freie Ungarische Botschaft (Szabad Magyar Nagykövetség) nevű csoport szervezésében.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.