2024. április 19.
Hétvégén már vehetünk magyar szabadföldi epret!

Hétvégén már vehetünk magyar szabadföldi epret!

A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető a még koraéretten leszedett importárutól, például hogy nagyságrendekkel jobb az íze. A hazai fajták „szájéretten” szedhetőek, mivel jóval rövidebb idő alatt eljutnak a fogyasztóhoz.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint a magyar szabadföldi szamóca kisebb mennyiségben már ezen a hétvégén megjelenik a piacokon. Ez ízében, állagában is nagyságrendekkel jobb a külföldről behozottnál, hiszen frissen kerül a fogyasztókhoz.

A rekordmeleg áprilisi tavasz felgyorsította a növények növekedését, ennek következtében idén kevésbé lesz érezhető a különbség a fóliás, valamint a szabadföldi szamóca betakarítási ideje között. A magyarországi ültetvények megfelelő állapotban vannak, továbbá a jövőbeni jégkárok mértékét – a kamara által kiépített és május elején üzembe helyezett – országos talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer már csökkenteni fogja.

A magyar szabadföldi szamóca jellemzően május közepétől kerül ki a piacok, üzletek pultjaira. Az úgynevezett hajtatott növényházi, fóliás hazai szamócával pedig már egy hónappal korábban is lehetett találkozni a piacokon – írta a kamara honlapján.

A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető a még koraéretten leszedett és több ezer kilométerről – főleg Görög- és Spanyolországból – ideérkező importárutól. Például a magyar áru állagra nem olyan kemény és a csészelevelei frissebbek, valamint a nagyságrendekkel jobb az íze is. A hazai fajták szájéretten szedhetőek, mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz. A hosszú szállíthatóságra nemesített importfajtáknál bizonyos érzékszervi tulajdonságok (illat, íz, aroma) eltűnnek vagy gyengülnek a nemesítés során, ráadásul a szedési idő meghatározásánál sem az érettség a döntő, hanem a szállításra alkalmasság.

A termelési adatok szerint a magyarországi szamócatermelés területe mintegy 800 hektáros, amin évente – az időjárási viszonyok miatt változóan – 8-10 ezer tonna áru terem. Az idei évben a kisebb károk ellenére is megfelelő termés várható. Főbb termőterületeink Pest, Bács-Kiskun, Heves, Somogy valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megye egyes részein találhatóak. Az országban lévő termőfelület hozzávetőlegesen fele fóliasátras hajtatás.

A köznyelvben „epernek” nevezett gyümölcs valójában a szamóca. Az eper (ami egyébként fán terem) és a szamóca rendszertanilag is eltérő egységbe tartozik: az eper a Morus nemzetségbe, az eperfafélék családjába (termésének színe fehér vagy fekete), a szamóca pedig a Fragaria nemzetségbe, a rózsafélék családjába - tájékoztat a kamara.

Megosztás