2024. április 19.

Ha olcsó tojást szeretne húsvétra, menjen a piacra!

A magyar lakosság évente fejenként 223 tojást fogyaszt. Ennek 10 százalékát húsvétkor esszük meg.

 

A húsvét előtti 2-3 hétben 30-40 százalékkal több tojást vásárolnak, mint az átlagos időszakban – mondta Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács mezőgazdasági titkára, aki szerint idén hasonló mennyiségben értékesítenek tojást az ünnepi időszakban, mint tavaly.

Molnár Györgyi ismertette, hogy a húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 200-220 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka. A teljes tojás-fogyasztás évente meghaladja a 2,4 milliárdot. Kiemelte, hogy az ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 20 százalékkal, 28,6 milliárd forintra nőtt 2016-hoz képest, amely részben az árnövekedésnek tudható be – írta az MTI.

A tojásárakról elmondta, hogy a tojás darabonkénti előállítása költsége átlagosan 19 forint, csomagolással 23 forint, az áfa nélküli eladási ára a 10. héten 28,3 forint volt. Az M-es méretű tízes csomagolásban kapható tojás darabonkénti fogyasztói ára átlagosan 53,63 forint volt a boltokban az idei év első hetében, amely - a kis kilengéseket leszámítva - fokozatosan mérséklődött a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy óta. A 11. héten 46,7 forint volt. Molnár Györgyi szerinte a tojás ára húsvétkor már ezen a szinten marad.

A budapesti és a nagyvárosi árak jellemzően magasabbak a vidékiekhez képest, illetve az áruházlánci árak magasabbak a piaci áraknál. Rámutatott arra is, hogy magyar lakosság évente - a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján - fejenként 223 tojást fogyaszt el.

A mezőgazdasági titkár felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy mindig ellenőrizzék a tojásokon a HU jelzést, amely jelzi az eredetet, valamint garantálja a biztonságot, a termék frissességét és a minőséget.

Megosztás