2024. április 18.
Idén kevesebben keresnek munkát a megyében

Idén kevesebben keresnek munkát a megyében

Zala megyében 13 százalékkal csökkent márciusban az álláskeresők száma az elmúlt év azonos időszakához képest a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának tájékoztatása szerint.

 

Márciusban 8056 álláskeresőt regisztráltak: 1,2 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. A regisztráltak száma ugyanakkor 300-zal több volt, mint idén februárban.    

A hivatal adatai szerint az elmúlt évek márciusában átlagosan néhány százzal emelkedett az álláskeresők száma. A növekedés legfőbb oka, hogy az előző évről áthúzódó közfoglalkoztatási programok jelentős része február végén befejeződött. A március elejétől - a korábbiaknál kisebb létszámmal - újra induló programok létszámfeltöltése folyamatosan történik - közölték.    

A hónap során 2 ezer embert regisztráltak a kirendeltségeken, közülük 100-nál kevesebben szerepelnek először a nyilvántartásban.  Az álláskeresők 6,6 százaléka, 533 fiatal pályakezdő. Az év első 3 hónapjában 140 pályakezdő került újonnan a regisztrációba, 40-nel kevesebb, mint az egy évvel korábban.   

Március végén a megyében 6,1 százalék volt a nyilvántartott álláskeresők aránya: a mutató értéke a februárinál 0,2 százalékponttal magasabb, míg az egy évvel korábbinál 1,2 százalékponttal alacsonyabb volt. Az első negyedév utolsó hónapjában csaknem 500 új, nem támogatott álláshelyet jelentettek be a munkáltatók Zala megyében.

(forrás: https://kanizsaujsag.hu/hir/201804/zala-megyeben-13-szazalekkal-csokkent-az-allaskeresok-szama?page=1)

Megosztás

Az idei év hozhatja meg az IT iparágnak a növekedést?

Hello Gazdaság

Az idei év hozhatja meg az IT iparágnak a növekedést?

  • 2024.02.2

Az IT szektor a 2023-as évben az előző évi növekedéshez képest csökkenést mutatott a megrendelések tekintetében, azonban hazai és nemzetközi jóslatok szerint az idei évben növekedésnek indulhat - végzett piaci körképet a hazai IT munkaerőpiac egyik vezető cége, a Bluebird.