2020. május 30.
Egy magyar ötlet meghódította Amerikát

Egy magyar ötlet meghódította Amerikát

Az USA-ban/ból hódító, dánok által Budapestre visszahozott, a Hiventures kirakatcégeként működő PanIQ Franchising Inc. minden jel szerint egy arany tojást tojó szabadulószoba-lánc, mely éves szinten egy exit esetén kiemelkedően jelentős hozamot termelhet.

A budapesti Neverland szabadulószoba komplexumban tartotta sajtótájékoztatóját a minap az állami kockázati tőkealap-kezelő, a Hiventures Zrt. nemzetközi büszkesége, a PanIQ Franchising Inc. oldalán. Előbbi azzal a felütéssel trombitálta össze a sajtót, hogy a Dow Jones és a Crunchbase is Európában az első, a világon pedig második helyre tette a legaktívabb befektetők rangsorában a harmadik negyedéves akciói alapján. A PanIQ pedig azért volt jelen, hogy bizonyítsák, a pénzek jó vállalkozásokba mennek, no meg mert kaptak 245 milliót. A Hiventures az elmúlt években összesen 20 milliárd forintot fektetett be különféle startupokba és vállalkozásokba, az eseményről készült közleményükben a részletekbe is belefolynak.

MEGA!

Ez a cikk azonban nem a nagy magyar állami vállalatról, hanem az amerikai álom megvalósításáról szól, amit Gábossy Ákos és dr. Horváth Patrik nyélbe ütött és éppen itthonról irányít. Utóbbival sikerült szóba elegyedni, mikor is a 800 négyzetméteres komplexum VIP termének függönyét kezdtem húzogatni a kivilágított bárpult hívásának eleget téve. A szobában Klimt Csókja, bőrfotel, szivarok, és „nem 10 éveseknek szánt” italkülönlegességek. Ez a szoba a nagy céges játékosoknak van kitalálva, míg a többiek varázslósdit játszanak, és nem mellesleg ettől is lesz a Neverland „PanIQ MEGA referencia egység”.

További részletek a Digital Hungary oldalán!

Megosztás

Hello Gazdaság

Drasztikus kamatemelést kaptak a nyakukba a kkv-k a koronavírus mellé

  • 2020.03.18

A koronavírus és annak gazdasági következményei váratlan és megoldhatatlan feladatokat állítanak a mikro-, kis- és középvállalkozások elé, így sok cég nehéz, bizonyos esetekben kilátástalan helyzetbe került. Ennek fényében különösen fájó a kkv-k számára, hogy a Magyar Fejlesztési Bank nemrég drasztikusan megemelte az általuk nyújtott egyes hitelek kamatlábát.

Hello Gazdaság

Továbbra is dübörög a hazai lízingpiac

  • 2020.03.18

Nagy léptékben növekszik a hazai és a külföldi lízingpiac is – ezt mutatják a legfrissebb adatok. Itthon az új autók finanszírozása 13%-kal, a kishaszongépjárművek lízingje pedig 11%-kal növekedett a tavalyi évben, a használtautó import növekedése viszont megállt.