2018. november 16.
Az Európai Parlamentben izzasztották Zuckerberget

Az Európai Parlamentben izzasztották Zuckerberget

Bocsánatot kért Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója az Európai Parlament (EP) kedd esti brüsszeli meghallgatásán, amiért korábban nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy megelőzzék a visszaéléseket a közösségi oldalon.

Zuckerberg a vállalat körül kirobbant botrányról beszélt az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Konferenciájának ülésén, amelyen a képviselőtestület elnöke, a frakciók vezetői, illetve a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) elnöke és illetékes jelentéstevője vett részt.

"Nem vállaltunk elegendő felelősséget az álhírek, a választásokba való külföldi beavatkozások, valamint a személyes adatokkal való visszaélések kapcsán. Ez hiba volt, amiért elnézést kérek" - jelentette ki.

Nem voltak felkészülve az oroszokra

A cég alapítója elmondta, hogy 2016-ban túl lassan sikerült azonosítaniuk az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozási kísérleteket, a hagyományosabbnak tekinthető kiberfenyegetésekre fókuszáltak, például az adathalászatra, és nem voltak megfelelően felkészülve az összehangolt dezinformációs kampányokra.

Hozzátette, a helyzet azóta sokat javult, amelyet az is bizonyít, hogy a választások Franciaországban és Németországban is komolyabb incidensek nélkül zajlottak.

Leszögezte, hogy az eddigi lépések mellett a Facebook kész további jelentős beruházásokat eszközölni a biztonság fokozása érdekében, ami azért is lényeges, mert a következő másfél évben rendkívül fontos választások lesznek világszerte.

Ha odafigyelnek, akkor nem hozhat annyit a Facebook

Mint mondta, ez kihatással lesz a cég jövedelmezőségére, az emberek biztonsága azonban mindig fontosabb lesz számukra a profit maximalizálásánál.

Zuckerberg példaként említette, hogy megduplázzák a biztonságért felelős munkatársak számát a cégnél, ami év végére meg fogja haladni a 20 ezret.

Végezetül arra is rámutatott, hogy a Facebook számos területen pozitív szerepet játszik, például közvetlen kapcsolatot teremt a vezetők és a választók között, s olyanok is több millióan vannak, akik a közösségi oldal nélkül nem mennének el voksolni. Emellett pedig visszautasította a politikai elfogultság vádját.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a jelenlegi 7 ezerről még idén 10 ezerre fogják növelni alkalmazottaik számát az Európai Unióban.

A képviselők nem ájultak el

Manfred Weber néppárti frakcióvezető üdvözölte a bocsánatkérést, azonban azt hangoztatta, hogy az közel sem elegendő, mielőbbi cselekvésre van szükség.

A szociáldemokrata képviselőcsoportot vezető Udo Bullmann közölte, a helyzet válságos, mivel az emberek személyes adatai és az államok önkormányzáshoz való joga is veszélybe került.

A liberális Guy Verhofstadt aláhúzta, hogy Zuckerberg az elmúlt évtizedben több mint tucatnyiszor bocsánatkérésre kényszerült, valamint többek között az európai felhasználók kártérítésének lehetőségeiről is kérdezett.

Idő előtt lelépett

A résztvevők közül többen is felháborodásuknak adtak hangot, amiért Mark Zuckerberg időhiányra hivatkozva számos kérdésükre nem válaszolt. A vezérigazgató ezért az EP elnökének javaslatára ígéretet tett rá, hogy a napokban írásbeli választ fog adni a fennmaradó kérdésekre.

Eredetileg arról volt szó, hogy a találkozó zárt ajtók mögött fog zajlani, a széleskörű felháborodás hatására azonban az ülést végül élőben közvetítették.

A képviselőcsoportok vezetői az ülés előtt mindannyian azt bizonygatták, hogy keményen kérdőre fogják vonni Zuckerberget, egészen addig nem nyugszanak, amíg nem kapnak valódi válaszokat a kérdéseikre.

Az Európai Parlament azért hívta meg Zuckerberget, hogy beszámoljon arról, miként használhatott fel a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég több tízmillió Facebook-profilt az amerikai elnökválasztási kampányban.

A közösségi oldalról azóta letiltott vállalat közel 90 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta meg befolyásolni őket tudtuk nélkül. Az adatgyűjtés akár 2,7 millió európai felhasználót is érinthetett.

(MTI)

Megosztás

Egy magyar ötlet meghódította Amerikát

Hello Gazdaság

Egy magyar ötlet meghódította Amerikát

  • 2018.11.11

Az USA-ban/ból hódító, dánok által Budapestre visszahozott, a Hiventures kirakatcégeként működő PanIQ Franchising Inc. minden jel szerint egy arany tojást tojó szabadulószoba-lánc, mely éves szinten egy exit esetén kiemelkedően jelentős hozamot termelhet.