2024. április 20.
Készül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya

Készül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya

A létesítmény miniszteri biztosa beszélt a tesztpálya jelenlegi állapotáról, valamint a jelenlegi tervekről. Elmondta, a tavalyi alapkőletétel után egy évvel 25-30 százalékban elkészült a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, ahol ősszel egy német autógyár lesz az első ügyfél.

Vigh László Fideszes országgyűlési képviselő a pálya első nyílt napján felidézte, hogy napra pontosan két évvel ezelőtt jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a zalaegerszegi tesztpálya építésének szándékát, éppen egy éve pedig letették az alapkövet is. 

A több elemében egyedülálló létesítmény mintegy 250 hektáros területen épül, a pályán önvezető járműveket is lehet majd tesztelni.

A képviselő úgy fogalmazott: Zalaegerszeg jövője ezzel az építkezéssel hosszú időre eldőlt. A tesztpálya 2020-ra tervezett befejezéséig várhatóan több tucatnyi cég települ ide, de a pálya valójában "soha nem készül el", mert folyamatos fejlesztésekkel hozzáigazítják az autóipari igényekhez.

Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője azt mondta: egyszerre akár 70 jármű tesztelését is végezhetik a komplex pályán. A speciális ügyfélkör miatt a város és a térség gazdaságát kedvezően alakítja majd át a létesítmény működése.

Hamar Zoltán, a tesztpálya műszaki vezetője az egyes elemeket bemutatva arról beszélt, hogy Európában Németországban és Spanyolországban van csak ehhez hasonló pálya, de azok az önvezető járművek vizsgálatára még nincsenek felkészítve. A zalaegerszegi pályán realisztikus városi környezetet is kialakítanak, ilyesfajta tesztkörnyezet jelenleg csak egy egyesült államokbeli létesítményben van.

A zalaegerszegi tesztpályán egy akár 250 kilométeres folyamatos sebességre alkalmas ovális pálya készül, de országúti és autópálya-szakasz is épül, összesen mintegy öt kilométeren. A járművek kezelhetőségét kanyargós, változatos domborzatú szakaszon vizsgálhatják, de többféle útállapotot és útviszonyt imitáló fékpálya is épül, illetve már elkészült az Európában legnagyobb, 300 méter átmérőjű, menetdinamikai vizsgálatokra alkalmas aszfaltfelület.

A teljes tesztpályán olyan kommunikációs hálózatot alakítanak ki, hogy a járművek egymás közötti, illetve a táblák, jelzések és más eszközök közötti kommunikációját is vizsgálni lehet - mondta a műszaki vezető a tesztpálya első lakossági nyílt napján.

Megosztás

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

Hello Mozaik

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

  • 2023.09.21

Az ősz beköszöntével az idénygyümölcsök és -zöldségek széles és színes kínálata egyre szűkül és hajlamossá válhatunk a vitaminokban szegényebb, de nehezebb, zsírosabb ételek fogyasztására. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb napfény ér bennünket, a levegő lehűlése és a fokozott őszi stresszterhelés pedig sajnos magával hozza a náthaszezont.  

 

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

Hello Mozaik

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

  • 2023.08.29

Útmutatónkban összegyűjtöttük az őszi-téli kuckózós időszak szín trendjeit, amelyek a legnagyobb divatházak kifutóin már megmutatták magukat, és tippeket adunk, hogy ezeket hogyan érdemes kombinálni.