2019. június 16.

Építőtábor középiskolásoknak a Kis-Balatonnál

Középiskolásoknak szerveznek építőtábort a Kis-Balatonnál a vízügyi igazgatóság és a nemzeti park segítségével. Az ötlet az egykori építőtáborok értékteremtő, közösségépítő szerepének felidézésével, újragondolásával jött.

A pénteki, zalaszabari sajtótájékoztatón az ötletadó Szabadics Zoltán elmondta: az általuk működtetett Holnapocska Tábor szellemiségében a család, az egészség és a munka áll a középpontban. A családi kikapcsolódást kínáló, illetve több ezer gyógyulófélben lévő gyermeknek rendszeresen helyet adó létesítmény a munkának, mint értékteremtő tevékenységnek is szerepet szán, ezért gondoltak egy újfajta építőtábori program megalkotására.

A Szabadics Alapítvány és a Szabadics Zrt. a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Nyuduvizig), valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI) együttműködésében augusztus végén két turnusban 20-20 középiskolás fiatalnak ad helyet a Zalaszabarban újonnan épített erdei jurtatáborban. Az ingyenes táborozás kezdeményezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyedi döntéssel anyagilag is támogatja. 

A már most megtelt két egyhetes turnusban a diákok délelőtt hasznos munkával töltik az idejüket, délután pedig a kikapcsolódásé a főszerep. Gaál Róbert, a Nyuduvizig igazgatója ennek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy már az is eredmény, ha a számítógép előtt görnyedő fiatalokat ki tudják vinni a szabadba. 

A középiskolások szakmai irányítás és munkavédelmi felkészítés mellett részt vesznek a Kis-Balaton tanösvényeinek karbantartásában, a növényápolásban, a sétányok, kavicsos utak felújításában, a faszerkezetű építmények rendbetételében. Sokan talán először végeznek majd kétkezi munkát, de így látni fogják, hogy van látszata, eredménye a tevékenykedésüknek - emelte ki Gaál Zoltán.

Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója úgy vélekedett, hogy a virtuális világból a való világba kerülő gyerekeknek valódi élményként maradnak majd meg a természetben tett barangolások, vagy a kétkezi munkától szerzett jóleső fáradtság. 

Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. vezérigazgatója arra is kitért, hogy a táborozók - az évtizedekkel ezelőttihez képest - összehasonlíthatatlanul korszerűbb körülmények között tölthetnek egy hetet a táborban. Az pedig külön érdekesség, hogy a Kis-Balaton valószínűleg ország egyik legszebb helyen fekvő "munkahelye" lesz a diákoknak.

Megosztás

Mit tehetünk a pollenallergia ellen?

Hello Mozaik

Mit tehetünk a pollenallergia ellen?

  • 2019.05.22

A várva-várt napsütéssel együtt sajnos az allergiaszezon is megérkezett. A virágzó növények tömkelege virágporral tölti meg a levegőt, ami az arra érzékenyeknek komoly megpróbáltatást jelent.

Májusban a vérplazma adás duplán segítség

Hello Mozaik

Májusban a vérplazma adás duplán segítség

  • 2019.05.6

A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata 7 helyszínen várja az önkéntes vérplazma adókat a „Tedd meg most!” akció keretében, amihez Béres Alexandra, Oláh Gergő és az Alma Zenekar is csatlakozott.