2024. április 19.

A kanizsai ipari park végkiárusítása megkezdődött

Az ipari park területén több cég is bővítette a telephelyét, és új gyártócsarnokok is épülnek. az ipari park üzemeltetéséért felelős társaság a park minden részét elrendezte már, illetve elkezdték kiépíteni a közművek csatlakozását is.

Mint azt Bilicz Csaba, a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltatási Zrt. vezérigazgatója elmondta, az elmúlt években az ipari parkban dolgozók létszáma több száz fővel emelkedett, ám ez a szám némileg megállt a fejlődésben a GE kanizsai gyárában történt létszámcsökkenés következtében. A kanizsai fényforrásgyár, ami nemrég új tulajdonoshoz került, Tunsgram néven igen komoly pozitív változásokat hozhat a térség életébe. A vezérigazgató azt is hozzátette, hogy az utolsó 13 hektáros ipari területen a tereprendezés befejezése után nemsokára a közműcsatlakozás kiépítését is elkezdik, így remélhetőleg rövidesen ez a terület is birtokba vehető lesz.

Az új ipari parkban a kamionparkolót is bővíteni fogják, az infrastruktúra fejlesztése elsődleges szempont, ingyenes buszjáratot és kerékpárutat is terveznek a dolgozók munkába járásának megkönnyítése érdekében.

Megosztás

Az idei év hozhatja meg az IT iparágnak a növekedést?

Hello Gazdaság

Az idei év hozhatja meg az IT iparágnak a növekedést?

  • 2024.02.2

Az IT szektor a 2023-as évben az előző évi növekedéshez képest csökkenést mutatott a megrendelések tekintetében, azonban hazai és nemzetközi jóslatok szerint az idei évben növekedésnek indulhat - végzett piaci körképet a hazai IT munkaerőpiac egyik vezető cége, a Bluebird.